Az őszi időszak a felsőlégúti fertőzések ideje. Ennek összetett okai közül a két leglényegesebb az időjárás és az iskolakezdés. Az előbbi a kevesebb UV és több csapadék miatt kedvez a kórokozók szaporodásának, az utóbbi pedig egy helyre gyűjti sok családból a fertőzéseket, cirkuláltatva azokat a közösségben. De mit tehetünk?
Ellenállóbb nem, de edzettebb lehet
Szemben a balesetekkel és az életmódunkból fakadó megbetegedésekkel, a fertőzések megelőzése szinte lehetetlen. Ahhoz, hogy soha semmilyen kórokozó ne okozzon gondot csírátlan környezetben kellene élnünk, ez pedig lehetetlen. A Covid alatt megtanulhattuk, hogy még az orvosi maszkok és a folyamatos kéz- és légfertőtlenítés is csak csökkenteni tudja a terjedés kockázatát. Akkor nyugodjunk bele, hogy ősszel mindenki kidől hetekre? Nem! A megoldás ugyanis az, ha a szervezetünket, testünk védekező rendszerét, felkészítjük a rá váró küzdelmekre, működéséhez ideális feltételeket teremtünk. Így javul az esélye, hogy a kórokozókat a betegség kialakulása előtt sikerült visszaszorítani vagy, ha mégis tüneteket okoznak, gyorsan túl tudunk jutni a kellemetlenségeken. Mire van ehhez szükség?
Vitaminok és egy kis plusz
A szervezetünk akkor képes a legjobban működni, ha minden tápanyagot megkap és ideális környezetet teremtünk számára. Vagyis a rendszeres mozgás, az egészséges táplálkozás és a lehető legkevesebb stressz mind elengedhetetlen feltétel, ha egészségesen szeretnénk tartani testünket. Emellett érdemes, főként a hideg időben, amikor anyagcserénk az erek összehúzódása miatt nem képes olyan jól ellátni testünk minden pontját, mint máskor, támogatni a nagy rendszerek, például az immunrendszer működését.
Sokan erre a célra C-vitamint vagy D-vitamint szednek, de a Bethesda Gyermekkórház szakemberei azt javasolják, hogy adjunk a gyerekeknek bátran multivitamin készítményeket, melyekből hasznosulni tud, amire szüksége van a szervezetnek. Bármelyik utat is választjuk, nagyon lényeges, hogy magas minőségű vitaminkészítményt vásároljunk, így lehetünk biztosak abban, hogy megfelelő mennyiséget és a felszívódást támogató kiszerelést kapunk.
Endocannabinoid rendszer
A testünket behálózó, anyagcserénkben fontos szerepet játszó szabályozórendszer működése szorosan összefügg az immunrendszerével. Több kutatás is igazolja, hogy a CBD receptorait is magában foglaló rendszer az immunműködést is befolyásolja. A gyulladáscsökkentő hatása, ami miatt az allergia kezelésben is egyre nagyobb szerepet kap, az “orrfolyós” időszakban is hasznos. Ennek köszönhetően ugyanis rövidül az az idő, ameddig a kórokozók képesek fenntartani a gyulladást, így a torok, gége hamarabb gyógyul, a gyulladás nem terjed fontosabb szervekre, ezzel rövidebbé és szövődménymentesebbé tudja tenni a náthát is a megfelelően beállított és alkalmazott CBD olaj.
Gyereknek CBD?
Bár sokan ma is felhorkannak, ha arról hallanak, hogy gyerekek problémáira ajánlják a kender készítményeket, ennek a felháborodásnak nincs valós alapja. A CBD készítmények ugyanis nem vagy minimális mértékben tartalmazzák a növény pszichoaktív hatásáért felelős THC vegyületet. Az első vizsgálatok között, melyek a CBD hatásosságát voltak hivatottak feltárni, már a nyolcvanas években dokumentáltak egy izraeli megfigyelést, ahol kemoterápiás kezelést kapó gyerekeknél alkalmazták, sikerrel a vegyületet. Hazánkban azonban még nem történt meg az áttörés, annak ellenére, hogy egyre több a tájékozott és tudását megosztani kész szülő és szakember.
Az USA jár élen ebben a témában, itt ugyanis már az az ajánlás sem érvényes, amit Európa szerte alkalmaznak, miszerint 6 évnél idősebb gyerekeknek adható az 5%-os CBD olaj. Amerikában ugyanis már a totyogóknak szánt mennyiségről is cikkeznek orvosok. Dr. Bonni Goldstein az epilepszia kezelésében betöltött szerepét vizsgálta a CBD-nek és saját tapasztalatai alapján arra jutott, hogy a betegség okozta rohamok sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a kicsikre, mint a CBD. A marihuánát orvosi és rekreációs célra engedélyező államokban egyre többen alkalmazzák a gyerekeknél. Egy az alkalmazást támogató doktornő a dozírozásban is ad tanácsot, hiszen a legkisebbeknél a visszajelzés nem egyértelmű, így nehezebb megtalálni az optimális mennyiséget. Dr. Colleen Murphy azt javasolja, hogy 5mg CBD-t adjunk a testsúly minden 45 dekagrammjára (vagyis testsúly fontonként 5 mg az indító mennyiség).
Ezt be nem veszem
Aki azért nem meri a gyermek terápiájába beemelni a CBD olajat, mert a THC bódító hatásától tart, az választhatja a teljes spektrumú helyett az izolátumokat vagy a széles spektrumú termékeket.
Ott is adódhat azonban nehézség, ahol a szülő döntése megszületetett, a gyermekek ugyanis hajlamosak elutasítani az új, szokatlan ízeket. Jó hír az erre érzékeny gyermekek szüleinek, hogy a könnyen porciózható olaj mézbe, lekvárba cseppentve is beadható, így biztosan könnyen lecsúszik minden gyereknek a kedvencével.
Nincsenek kizáró élelmiszerek, de az alkalmazás előtt, ahogyan minden más táplálékkiegészítő esetén, érdemes egyeztetni a kezelőorvossal, mert egyes gyógyszerekkel nem szedhető együtt.
Nem csak az immunrendszert
Mivel a CBD nem egy konkrét problémára kifejlesztett gyógyszer, hanem természetes vegyület, ezért hatása nem egyirányú. Vagyis azok, akik allergia vagy éppen ADHD miatt alkalmazzák élvezhetik egyéb hatásait, például immunrendszert támogató működését is. A náthás időszakban ennek nagy hasznát vehetjük.
Forrás:
https://www.healthline.com/health/adhd/cbd-oil-for-adhd#see-a-doctor
https://www.bethesda.hu/kisokos/immunerosites/
-
On SaleSale!%Off15Save 12950 Ft12950Ft15%12950FtMedihemp Complete 5% 30ml CBD olaj / 3 db x 30 mlOriginal price was: 86940 Ft.73990 FtCurrent price is: 73990 Ft.
-
On SaleSale!%Off8Save 5000 Ft5000Ft8%5000FtPower csomag – Hernyógomba és CBDOriginal price was: 61990 Ft.56990 FtCurrent price is: 56990 Ft.
-
On SaleSale!%Off13Save 570 Ft570Ft13%570FtGAL C-komplexOriginal price was: 4290 Ft.3720 FtCurrent price is: 3720 Ft.
-
On SaleSale!%Off12Save 700 Ft700Ft12%700FtGAL K2+D3 Forte vitaminOriginal price was: 5690 Ft.4990 FtCurrent price is: 4990 Ft.
-
On SaleSale!%Off22Save 6490 Ft6490Ft22%6490FtMEDIHEMP 5% Complete CBD olaj 30ml üveg (1500mg) CBD-ben gazdag teljes spektrumú kivonatOriginal price was: 28980 Ft.22490 FtCurrent price is: 22490 Ft.
-
On SaleSale!%Off10Save 5000 Ft5000Ft10%5000FtMEDIHEMP 10% Complete CBD olaj 30ml üveg (3000mg) CBD-ben gazdag teljes spektrumú kivonatOriginal price was: 47990 Ft.42990 FtCurrent price is: 42990 Ft.