CBD olaj és alvás – A stressz jobban befolyásolja, mint gondolná!

Hajnali három óra van. Ez már a harmadik éjszaka, amit ébren tölt, kétségbeesetten kutatva a megoldás után. Megitta a kamilla teát, letakarta az elektromokos eszközeiből származó, titokzatos „kék fényeket”, sőt már melatonint, vagy egyéb alvássegítőt is kipróbált. De még mindig gondjai vannak az alvással. Akkor Önnek szól ez a cikkünk!

A CBD olaj és az alvás kéz a kézben járnak, azoknak a stresszoldó hatásoknak köszönhetően, amelyeket a CBD a testre és az elmére gyakorolhat. Jelenleg az egész világon kiterjedt kutatás folyik a CBD-vel és annak lehetséges egészségügyi előnyeivel kapcsolatban.
A CBD a tetrahidrokannabinol (THC) mellett az egyik legtöbbet tanulmányozott kannabinoid. A THC-ról valószínűleg Ön is hallott már, hogy tudatmódosító, bódító hatással bír, azonban ez a kannabisz növény egy hihetetlenül fontos vegyülete, amelynek számos saját előnye is van.

Az emberek rengeteg olyan esetről számolnak be, amikor a CBD segített a különféle egészségügyi problémáik kezelésében – ez a CBD iránti megnövekedett érdeklődés egyik oka. Ezek a jótékony hatások a CBD szervezetbeli viselkedésével állnak összefüggésben.

Mindannyian rendelkezünk endokannabinoid rendszerrel, amelyben a kannabinoidok specifikus receptorokhoz kötődnek. A legtöbbet vizsgált és legtöbbször említett kannabinoidok, a THC és a CBD, a CB-1 és a CB-2 receptorokhoz kötődnek. Ezek mindenhol megtalálhatók a testben, az agyban és a központi idegrendszerben. Az endokannabinoid rendszer fontos szabályozó szerepet játszik, jelentős tényező szervezetünk homeosztázisban, vagyis egyensúlyban tartásában.

Ha a szervezetünk valamely része nincs szinkronban a többivel, az nagy hatással lehet mindennapi működésünkre. Ha az elmúlt időszakban Ön is követte blogunkat, akkor valószínűleg olvasott már arról, hogy milyen hatással lehet a CBD az endokrin rendszerre és az általa termelt hormonokra. Ha még nem tette meg, itt utánanézhet.

De mi köze ennek a magyarázatnak a CBD olajhoz és az alváshoz? Bízzon bennünk! MINDEN szempontból köze van hozzá.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy a CBD pontosan hogyan segíthet az alvásban, először is nézzük meg, milyen tényezők okozhatják a nyugtalan éjszakákat.

Az CBD olaj és az alvás – Stressz, stressz, stressz… És még több stressz

„Bezzeg a mi időnkben…”

Időnként hallhatjuk, ahogy az idősebb emberek a „régi szép időkről” mesélnek. Akármennyire is szépek voltak ezek az idők, mindennek megvan az árnyoldala is. Nemzedékről nemzedékre, mindig is létezett a stressz, és mindig létezni is fog, hiszen az élet velejárója.

Miért tűnik most mégis úgy, hogy mindenhol ott van?

A statisztikák azt mutatják, hogy a munka és a pénzügyek jelentik a stressz első számú okait a mai világban, de mindenféle egyéb stressz is befolyással van életünkre és végső soron egészségünkre.

A nyomás, hogy teljesítsünk, legyen az a munkahelyen, az iskolában, vagy – sok fiatal számára – a közösségi médiában, eljuttatott minket arra a pontra az életünkben, ahol a minket érintő stressz mértéke már nem is tűnik olyan súlyosnak. Egyszerűen annyira elterjedtté, megszokottá vált, hogy már normálisnak érezzük.

Van egy hírünk az Ön számára. A sok stressz egyáltalán nem normális jelenség.

A szervezetünk elképesztő! A benne zajló reakciók közül sok önkéntelenül, valamilyen belső vagy külső hatásra adott válaszként jön létre. A stresszre testünk természetes reakciója a kortizol hormon termelése. Ez a hormon, amelyet a mellékvese választ ki, működteti „harcolj vagy menekülj” ösztönünket. Fontos szerepet játszik az immunrendszerünk és az anyagcserénk szabályozásában. Segít a hangulat, a félelem, a motiváció és még sok minden más kontrollálásában is.

A túl magas kortizolszint a szervezetben számos káros hatással járhat. A nemi vágy hiányát, hízást és emésztési problémákat, a nők esetében rendszertelen menstruációt okozhat, növelheti a szívbetegségek kockázatát, és bizonyítottan kapcsolatban áll a szorongással és depresszióval.

A kortizol növeli a szervezet vércukorszintjét, szabályozza a vérnyomást, és irányítja a zsírok, szénhidrátok és fehérjék tárolását és felhasználását.

Szabályozza a cirkadián ritmust is (alvás–ébrenlét ciklus).

Ez utóbbi hatását kiemelten fontos megjegyeznünk.

Nem alszik eleget? Üdv a klubban…

Az alvás furcsa. Lehunyjuk a szemünket, és elménk valahová messze sodródik, ahol vagy nagyon kellemes, vagy nagyon kellemetlen képek töltik meg. A tudósok nem értik teljesen az alvást, néhány dologban azonban határozottan egyetértenek.

Az alvás szükséges ahhoz, hogy a test és az agy megfelelően helyreállítsa önmagát. Döntő fontosságú az immunrendszer működésének elősegítésében, és segíti az agyat is új útvonalak és kapcsolatok kialakításában. Megfelelő mennyiségű éjszakai alvás hiányában nehezebben tudunk koncentrálni, vagy eltárolni a bevitt információkat.

A jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint a felnőtteknek legalább 7-9 órát kell aludniuk éjszakánként, a gyerekeknek és a tizenéveseknek pedig még többet. Az igazság az, hogy a legtöbben nem is közelítünk ehhez a mennyiséghez.

A kialvatlanság komoly károkat okozhat az embernek, szellemileg és fizikailag egyaránt. Az alváshiány nem vicc, és olyan szörnyű következményekkel jár, mint:

  • Fáradtság
  • A motiváció hiánya
  • A szívbetegségek, a stroke és más rendellenességek fokozott kockázata
  • Ügyetlenség
  • Csökkent nemi vágy
  • A koncentrációs képesség hiánya és tanulási nehézségek
  • Ingerlékenység és hangulatingadozás
  • Súlygyarapodás és fokozott szénhidrát utáni vágy
  • Az immunrendszer gyengülése
  • Fokozott szorongás és depresszió

Csak néhányat soroltunk fel a számos lehetséges hatás közül, amelyeket az alváshiány gyakorolhat ránk.

Amint azt fennebb említettük, a kortizol közvetlen hatással van alvási ciklusunkra. A kortizol elengedhetetlen hormon a szervezetben, felelős testünk felébresztéséért és az egész napon át tartó éberségért, szintjének csökkenésével fáradtabbnak érezzük magunkat.

Egy normális embernél a kortizol szintje reggel a legmagasabb, és fokozatosan csökken késő estig, a lefekvés idejéig. Azonban amikor a szervezet stressz-szintje magas, és a test több kortizolt termel a kelleténél, az megnehezítheti az elalvást. Ilyenkor alvási nehézségeket tapasztalhatunk, és lehetséges, hogy többször is felébredünk éjszaka.

Minél hosszabb ideig vagyunk ebben az állapotban, testünk annál több kortizolt termel, ami még kevesebb alváshoz vezet. Ez egy ördögi kör, amelyet rendkívül nehéz megtörni, és amely óriási mértékben hozzájárul számos szorongási és depressziós rendellenességhez.

A CBD olaj hatása a kortizolra

A CBD és a THC az endokannabinoid rendszerünkön belül működik, ami hatással van az endokrin rendszerre. Az endokrin rendszert testünk hormontermelő mirigyei alkotják.

A hormontermelést felügyelő fő mirigyekben, a hipotalamuszban és az agyalapi mirigyben nagyszámú kannabinoid receptor található.

Amint ez a tanulmány is részletezi, a CBD olaj közvetlen hatással lehet a test kortizolszintjére. A CBD beadása után a kortizol szintje jelentősen csökkent a szervezetben. A CBD szedésével csökkentheti ennek a hormonnak a szintjét, ami végül pihentetőbb alváshoz vezethet.

A CBD emelheti a melatonin szintjét is a szervezetben – ez egy másik hormon, amely az egészséges alváshoz szükséges. A melatonin termelése a sötétben fokozódik, és a fényben csökken, ezért ajánlott az elektronikus és más fényforrások kizárása éjszaka lefekvés előtt.

A teljes-spektrumú CBD olaj, amely nyomokban THC-t tartalmaz, természetes módon növelheti a szervezet anandamid szintjét, ezáltal Ön boldogabbnak és kevésbé stresszesnek érezheti magát. 

Ne feledje: kevesebb stressz = jobb alvás!

forrás: https://cbdhandle.com/cbd-oil-and-sleep/

További blog cikkek

Kosár
0